Picture
Üdvözöllek a blogomon, Kedves Látogató! Az első posztban egy számomra elég aktuális témáról szeretnék egy keveset értekezni. Sajnos az elmúlt héten tönkrement egy korábbi híd a számban, így most elég nagy rés tátong a fogsoromban, de a fogorvosom a vizsgálat után megállapította, hogy a többi híd is elég régi már, és a koronák sincsenek a legjobb állapotban, így érdemes lenne elgondolkodnom a teljes fogpótlás lehetőségén.

Vészhelyzet lévén már másnap fogadni tudott, ami hatalmas szerencse, hiszen egyetlen ötletem sem lett volna, hogy hol lehetne máshol fogpótlás Budapesten. A fogorvosom annyira jó munkát végzett, hogy 5 nappal később az állásinterjún mr tökéletes fogsorral jelenhettem meg, és – bár nem hinném, hogy ennek köszönhetően – de megkaptam a hőn áhított állást, és így véglegesen maradhattam Budapesten.

De a köztes időben a fogam helyén egy nagy fekete lyuk tátongott. Másra sem tudtam gondolni, mint hogy most azonnal haza, irány a fogorvoshoz, és egyből csináljunk valamit. De kint voltunk. Nem bírtam magammak, gyorsan elkezdtem a neten keresgélni, hogy mi a teendő ilyenkor. Az összes fogpótlás módszer közül úgytűnik a fogbeültetés a legelőnyösebb megoldás számomra, mivel a többi fogam teljesen ép és egészséges, ezzel sem lett volna baj, ha nincs az az átkozott rántotthús. Vagyis a csont a belsejében.

Már lehetőség van a teljes fogsor fix pótlására is fém implantátumokkal, amelyeket a páciens állkapcsának csontszövetébe ültetve 4 helyen alátámasztanak, így a természetes fogsorral megegyezp, ha nem nagyobb teherbírású meterséges fogsor készülhet. Természetesen ezek az eljrások jóval összetettebbek és éppen ezér költségesebben, hosszabbak, fájdalmasabbak a hagyományos fogpótlás módszereknél, azonban sokszor a tökéletes eredmény mellett eltörpülnek a gyógyulási fázisok kellemetlenségei.





Leave a Reply.

    Author

    Write something about yourself. No need to be fancy, just an overview.

    Archives

    November 2012

    Categories

    All